Debrecen kupa 2018. 11. 18., vasárnap, 16:27

Öt bajnoki cím

Fotók: Facebook - SHSZ, Internet, Tor Sándor, Canario Zen, Sensei Búzás Gábor

Katában egyedül Lehmann Molnár Réka jutott tovább az első körből, de dobogóra Ő sem tudott állni.

Jó volt látni az ifjú martfűi versenyzőket, akik számos kisebb verseny után, először kóstoltak bele, egy országos megmérettetésbe. Természetesen Tichy Luca, Tichy Bence és Kis Dominik még sok rutint kell, hogy szerezzen, de nagyszerű, hogy ebbe belekóstoltak. Büszkék vagyunk rájuk!

Joób - Fancsaly Andrisnak a hozzáállásán kell sokat javítani, ha eredményt szeretnénk elérni. Mind dolgozunk érte, reméljük Andris is fog.

Oláh Barna a kezdetektől nagyszerű eredményeket ér el, a múlt héten is bajnok lett. Nagyon szoros csatában maradt alul, és a pontatlan fejrúgásaival, Ő hozta nyerő helyzetbe ellenfelét. Tanulságos vereség volt, éppen jókor.

Tor Sanyi 3 versenyen is érmet szerzett, 3 hét alatt. Ez alkalommal bronzot.

Szoldán Zsuzsi első küzdelme jó irányú fejlődést mutatott, sajnos a 2.-ra előjöttek a javítandó hibák. Tovább kell dolgozni, a példa is mutatja, hogy lehetséges!

Fejes Gabi aranyérmét már nagyon régen vártuk! Látjuk a lehetőséget, az alap hibák nem javultak technikailag, és nem tudta uralni az érzelmeit. Most egy rutinos versenyző képét mutatta, higgadtan, technikailag jóval pontosabban, és fegyelmezetten szerzett bajnoki címet.

Dévényi Lora tudatos edzéssel és sok gyakorlóversennyel folyamatosan csiszolódik. Egyre pontosabban és jobban tartja be az utasításokat és a hibák száma is csökken. A távolság kezelése és a hajrái voltak leginkább jobbak, mint a mezőnyének. Mindkét szabályban (pont és EKO) tatamira lépett, és mindkettőben bajnok lett. Ez komoly emocionális terhelés volt és figyelemre méltó teljesítmény.

Mészáros Zsoltnak (75 kg) sajnos csak egy ellenfele volt felnőtt „B” kategóriában. Itt jól kijött Zsolti nagy ereje, robbanékonysága és jó technikai színvonala. Folyamatosan terhelni kell azt az idegrendszert és akkor az is hozzáfejlődik ezekhez. Látványos győzelem volt.

Lévai Csabi (85 kg) kevés rutinnal bír még és ez egy kiváló tapasztalás volt. Sok időt tudott tatamin tölteni és rengeteget gyakorolni. Abszolút jó teljesítmény volt, továbbiakra van szükség, hogy a rutin növekedjen. Kálmán Krisztiánnal rendkívül kiegyenlített küzdelmet vívtak és bár Krisztián hivatalosan nem a klubunk tagja, de mi úgy kezeljük, mintha az lenne, hisz rengeteget gyakorolnak együtt a srácok.

Bálint Armand (85 kg) volt a „B” kategóriás felnőtt mezőny legrutinosabbja. Ennek megfelelően is versenyzett, az eddigi leg higgadtabb és legjobb teljesítményét bemutatva. Mindkét küzdelmét nagyon magabiztosan nyerte. Aranyérmes lett.

Gratulálunk mindenkinek! Fontosnak tartjuk a következetes felkészülést és a gyakori verseny tapasztalatokat! 

Jövőhéten Európa Bajnokság, ahol Dévényi Vanda és Fekete Farkas is tatamira lép! Hajrá!


Fel