Dream Cup World – Budapest 2017. 10. 16., hétfő, 15:46

A világ sok-sok szegletéből érkeztek versenyzők Budapestre október elején a Dream Cup-ra. A sok résztvevő ország ellenére volt jó pár súlycsoport, ami nem volt feltöltve, emiatt lehetett az, hogy még engem is invitáltak, hogy ugorjak be egy bunyóra egy belga versenyző ellen. Nagyon csábítóan hangzott ez az ajánlat nem mondom, de ez a két nap a versenyzőinkről szólt, lássuk miként alakult.

A Domonkos testvérek EKO szabályrendszerben szereztek hasznos tapasztalatokat és léptek be a testpajzsos K.O. küzdelmek világaba. Mindketten ukrán ellenfelet kaptak. Megmutatkozott, hogy nem csak a felnőtt ukrán versenyzők, de az utánpótlás is nagyon szívósan harcol a tatamin. Meglátásom szerint nem könnyű felvenni a pontrendszer után a K.O bunyók ritmusát, viszont Hima és Sona szépen helyt álltak harcos „lerohanó” ellenfeleikkel szemben. A kitartó munka, meghozza gyümölcsét! Jó úton vannak, minél több ilyen tapasztalat kell, hiszen a rutin az, ami a későbbiekben segít jól teljesíteni téthelyzetben.

Szlaukó Laci senpai formagyakorlatban is indult, zászlós rendszerben. Első körben győzelmet aratott viszont a másodikban legyőzőre talált, így bronzérmet szerzett. Másnap már a küzdelemé volt a főszerep. Sajnos nem volt túl népes a mezőny, de tudtunk kettőt küzdeni. Laci szépen összerakta magát emocionálisan, úgy gondolom, sokkal jobb hozzáállást mutatott, mint a Damashi Kupán.  Az első küzdelemben alulmaradt, viszont a bronzmérkőzésben, nagyon harcosan küzdött, fogta ellenfelét gyomorra és meg sem állt a küzdőidő végéig. Laci senpai bronzérmes lett örülünk a sikerélményének!

Ez alakalommal Senpai Duschák Tamás bíróként szerepelt a tatamin és sajnos Dévényi Lora sem tudott küzdött. Reméljük, legközelebb mindketten versenybe tudnak majd szállni.

Az elmúlt hetekben az volt a meglátásom, hogy vannak profi módon szervezett versenyek és vannak kevésbé gördülékenyek is. Néha hosszú percekig várakozunk a semmire, néha este döntőzünk vagy álmosodunk a túl fülledt levegőn, vagy egész nap bántja a szemünket a fény… De egy biztos, ezek csak körülmények, a többi versenyzőnek is fülledt a levegő, ők is türelmetlenek a várakozás miatt, a lényeg csupán az mi mivel foglalkozunk…

Nincs kifogás, nincsenek körülmények jöhet bármi….a lelkünknek végig a céllal kell azonosulnia, akkor is amikor nehéz!

Osu!

Senpai Körmöndi Lídia


Fel