MMA edzés- kondicionálás - új feladat- UFC! 2017. 06. 03., szombat, 10:00

Kaptam egy megkeresést egy Magyar MMA versenyzőtől, aki éppen Las Vegasban tartózkodott

Írta: Stefanovics József

Kaptam egy megkeresést egy Magyar MMA versenyzőtől, aki éppen Las Vegasban tartózkodott, egy UFC válogatáson a TUF műsorába. Még a válogatás előtt voltak, de már tervezték, miként szeretnék folytatni Magyarországon a felkészülést. A cél a TUF-ba, majd a UFC-be kerülés.

Nem kevés munkám van egyébként is, hobbi és élsportolókkal. Rendszeresen kapok különböző megkereséseket, de az időgazdálkodásom által erre szabott keret már igen szűk.

Elgondolkoztam a kérésükön. Nem vagyok MMA edző - ha egyáltalán létezik ilyen. Napi figyelemmel kísérem az MMA, főként a UFC alakulását, a versenyzők és az edzők munkáját. Nem értek az MMA-hoz, gondolkozom rajta, érdekel és vonzó számomra a komplexitása és az, hogy realisztikus. Az emberi testhez, annak működéséhez, az edzéshatásokhoz már jobban értek, ezek jó alapok és azonosságok.

Szívesen fejleszteném a tudásom ebbe az irányba. Nem csak Ők kértek erre, hanem Nagy Tibor barátom és tanítványom is, aki rádásul Vegasban az Xtreme Couture MMA -ban edz, a világ vezető MMA atlétáival és edzőivel most már hosszú ideje. És már segített is Melindának és edzőjének Peszlen Ferencnek. Magyarok akarnak külföldön bizonyítani, elsőként a UFC-ben, honfitársaim. Pénz nincs ebben számomra, sőt. És legvégül, ez a lány – Fábián Melinda (Budapest Top Team- edzője Peszlen Ferenc), eladta az autóját, hogy kimehessen és megvalósíthassa az álmát. Ha valamivel, ezzel maximálisan tudtam azonosulni. Tiszteletet és támogatást érdemelnek.

Melinda, Ray Sefoval, Nagy Tiborral és az Xtreme Couture harcosaival edzett 

Volt kivel gyakorolni... Xtreme Couture Gym Las Vegas,

Megnéztem a Melindáról, majd a magyar MMA életről fellelhető információkat, ha lehet ilyenről beszélni. A várható mezőnyt és riválisokat. Úgy éreztem, hogy tudok és akarok nekik segíteni. A feleségem ezt támogatta, hisz tudtuk ez újabb idő igény a nem kevés feladatunk között, de mivel ez megint fejlődési lehetőség és egyébként Ő is lelkes TUF rajongó, nem volt kérdés a válasz. Még az is lehet, hogy egyszer egy magyar lánynak is szurkolhatunk ott, ami nagyszerű volna! Bár ezt gondolom minden Magyar így érzi.

Nagyon érdekesnek találom már a közös munkára való felkészülést is! Szakmailag igen hasznosnak.

Tudom, hogy van itthon több lelkes és hittel teli, dolgozni hajlandó MMA sportoló. Ők ugyanilyen álmokkal fekszenek és kelnek. Hátha tud erősödni a magyar edzői szakma is abba az irányba, hogy jobban tudjunk nekik segíteni. Ezért írok le ebből a felkészülésből részeket és részleteket.  Mert a mellett, hogy nagyon érdekes és a UFC az MMA csúcsa jelenleg, szakmailag építő lehet, egy nyitott, értelmes, szakmai kommunikáció.

Hajrá Melinda! Hajrá Magyarok!

Fotók: Facebook, Budapest Top Team


Fel